Szexológus képzés

 
Szakmai anyagok
Mikor lesz a szex újra a régi?

„Szüléskor nemcsak gátmetszést hajtottak végre rajtam, de sajnos akkora volt a babánk, hogy a hüvelyem is repedt. Azóta, bár már jócskán letelt a hat hét, és a nőgyógyász szerint minden szépen gyógyul, eléggé érzéketlenné váltam (fizikailag és lelkileg is), és tágabb is lettem. Mit próbálhatnék, hogy legalább töredéke visszajöjjön a régi érzéseknek, hogy a hüvelyembe visszatérjen az élet, és újrainduljon a szex iránti érdeklődésem? A férjem sajnos egyre türelmetlenebb (bár nem mondja, és tudom, felnéz rám, hogy megszültem a lányunkat), és nagyon erős bűntudat van bennem, hogy elhanyagolom, a gyermekemre pedig már-már haragszom emiatt. A férjemmel szeretnék leülni megbeszélni, és magamban is helyre kellene mindezt tenni” – írja Lívia (28) nevű olvasónk, segítséget kérve Terjéki-Tóth Nórától.

Első körben érdemes visszamenned ismét a nőgyógyászhoz, kérni egy másik vizsgálatot, elmondani az észrevételeket, panaszokat, aggályokat. Ha az orvos azt mondja, hogy szervileg nem lennének indokoltak a panaszaid, de te mégis úgy érzed, hogy tágabb lett a hüvelyed, keress fel egy plasztikai sebészt, hogy ő hogyan vélekedik erről a kérdésről. A konzultáció során az orvos felvázolja a lehetőségeket, ezután el tudod dönteni, hogy szeretnéd-e elvégeztetni a beavatkozást vagy sem. Azt érdemes tudni, hogy szülés után kell egy kis idő, amíg a szövetek regenerálódnak.

A másik, beavatkozást nem igénylő út, amin elindulhatsz, az az intimtorna, amit nagyon fontos elkezdened ebben a helyzetben, mert mindenképpen segíteni fog visszanyerni a hüvely rugalmasságát, és abszolút érezni fogod a női nemi szervedet „működés közben”, a gyakorlatok során.

A problémádat nagyon jó lenne minél hamarabb körbejárni, mert amíg ez tölti ki a mindennapjaidat, nem tudsz teljes mértékben a babával, illetve a férjeddel foglalkozni. Sajnos kialakulhat ilyenkor az emberben a harag, a düh, amit kivetítünk másokra. Te is biztosan tudod, hogy a babák érzik anyjuk minden rezdülését, így azt is, hogy amikor kettesben vagytok, nem vagy kiegyensúlyozott és nyugodt, ami hatással van rá is. Hasonló a helyzet a férjeddel. Nem tudsz teljes mértékben nő lenni számára, mert ez az állapot blokkol! Jó hír, hogy bár a férjed türelmetlen, nem mutatja, mert ez azt jelenti, hogy megértő és segítőkész. Kérj még időt, és próbálj meg egy kis intimitást csempészni az életetekbe.

Nagyszerű lenne, ha egy kicsit ki tudnátok mozdulni kettesben otthonról. Fontos a kettesben eltöltött idő, a közös programok, érzelmi feltöltődések, hogy ne csak anya és apa legyen a nő és a férfi!

A férjed biztosan szeret téged, de nem érti meg a nők ilyen helyzetben megélt, picit felemás érzését. Ezért ne a problémákat ragozzátok, hanem a pozitív megoldási módokat találjátok meg, hogy az érzelmi életeteket a lehető leghamarabb meg tudjátok élni közösen. És végezetül: ha nagyjából öt hónappal a szülés után sem tér vissza a szexuális élet, érdemes szakemberhez fordulnotok.

Szakértőnket itt találod: intimtanacs.hu

Megjelent: a Kismama Magazin 2014. október-novemberi számában

 

Cikkhez kapcsolódó képek
Szakmai partnereink
(C) Copyright
Szexológiai Tudományos Társaság
2024